Serengeti Nemzeti Park

Története 

Tanzánia gyarmatosításáig a környék természeti- és állatvilága nem volt veszélyben, mivel az őslakosok harmóniában éltek a természettel, és csak létszükségleteik kielégítésére vadásztak. Ez a 19. században változott meg, a fehér bőrű telepesek érkezésekor. A betelepülők nagyvadakra vadásztak, modern fegyvereikkel kérkedésből vagy haszonlesésből tömegével pusztították az állatokat, és az állományt jelentősen megtizedelték.                                                                                               A vadak szándékos mészárlása végül szükségessé tette egy természetvédelmi terület kialakítását a szavanna mint élőhely és az ott honos állatok megóvása céljából. Ez a terület a 19. században még a nomád életmódot folytató maszáj törzs legelője volt. Ironikus módon épp a természet ellen mit sem vétő maszájok életterét és szabadságát korlátozza a rezervátum létrejötte.                                                               A Serengeti 1929 óta részben vadrezervátum; 1951-ben hozta létre a tanzániai kormányzat a Serengeti Nemzeti Parkot.                            

1959-ben elkerítettek a gnúk számára egy legelőt az esős évszakokra a Serengeti délkeleti részén, a Ngorongoro kráternél, amely csupán természetvédelmi terület besorolást kapott, így a maszájok is odahajthatják a csordáikat. Ebből az apropóból született ugyanebben az évben Bernhard és Michael Grzimek díjnyertes filmje, A Serengeti nem halhat meg.

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat